Itáliai utazás 2019/2020

2019. december 2. - 2020. június 8.

Helyszín: Díszterem

Itáliai Utazás 2019 leporelló

Időpontváltozás!

A 2020. március 11-én a kormány által elrendelt járványügyi veszélyhelyzethez igazodva az Uránia Nemzeti Filmszínház további intézkedésig felfüggesztette működését, ezért az ITÁLIAI UTAZÁS sorozat további, 2020 tavaszára meghirdetett vetítései későbbi időpontban kerülnek műsorra. A pótidőpontok kijelölése később, a veszélyhelyzet megszűnte után történik. A megváltott jegyek az új időpontokra változatlanul érvényesek lesznek. Visszaváltásra az új időpont kijelölése után lesz lehetőségük azoknak, akik számára az nem felel meg. Megértésüket köszönjük!

***

 

Az Uránia Nemzeti Filmszínház és a Budapesti Olasz Kultúrintézet a 2019/20-es évadban is itáliai utazásra hívja az olasz kultúra, táj és nyelv szerelmeseit. Míg két éve a nagysikerű Római anzix sorozatban az Örök várost járhattuk be a klasszikus filmkincs segítségével, tavaly a „csizma" eldugottabb szegleteiben forgatott filmritkaságok kerültek a mozivászonra. Az idei sorozat ezt a megkezdett utat folytatja, ezúttal nagy hangsúlyt fektetve az észak-olasz régiókra, Lombardiára, Piemontra, Emilia-Romagnára, sőt Friulira és Trentino-Alto Adigére is. A filmeket eredeti nyelven, magyar felirattal vetítik. A vetítéssorozat a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.

Jegyár: 1600 Ft
Kedvezményes jegyár: 1200 Ft

Kedvezménytípusok:
Diák-, pedagógus-, nyugdíjaskedvezmény (a pénztárban érvényesíthető)
Bérletkedvezmény: bérletet vált, aki egyszerre öt vagy több előadásra vásárol jegyet.


PROGRAM

2019. december 2., 20:00
Mindenki jól van / Stanno tutti bene - NYITÓFILM
olasz-francia játékfilm, 1990, 118 perc
olasz nyelven, magyar felirattal
rendező: Giuseppe Tornatore

2019. december 14., 17:30
A csodabogár / Zoran, il mio nipote scemo
olasz-szlovén-francia vígjáték, 2013, 106 perc
olasz és szlovén nyelven, magyar felirattal
rendező: Matteo Oleotto

2019. december 28., 18:30
Szicíliai testvérek / Così ridevano
olasz játékfilm, 1998, 124 perc
olasz és francia nyelven
rendező: Gianni Amelio

2020. január 6., 18:30
Téli mese / Fräulein, una fiaba d'inverno
olasz játékfilm, 2016, 93 perc
olasz és német nyelven, magyar felirattal
rendező: Caterina Carone

2020. január 20., 18:30
Amarcord - FELLINI 100
olasz-franica járékfilm, 1973, 127 perc
olasz nyelven, magyar felirattal
rendező: Federico Fellini

2020. február 3., 18:30
Martin Eden
olasz-franica-német játékfilm 2019. 129 perc
olasz, nápolyi és francia nyelven, magyar felirattal
rendező: Pietro Marcello

2020. február 17., 19:00
Rocco és fivérei / Rocco e i suoi fratelli
olasz-francia játékfilm, 1960, 169 perc
olasz nyelven, magyar felirattal
rendező: Luchino Visconti

2020. március 2., 18:30
Dafne
olasz játékfilm, 2019, 94 perc
olasz nyelven, magyar felirattal
rendező: Federico Bondi

2020. március 16., 18:30
Finzi-Continiék kertje / Il giardino dei Finzi Contini
olasz-NSZK játékfilm, 1970, 94 perc
olasz nyelven, magyar felirattal
rendező: Vittorio De Sica

2020. március 30., 18:30
Isten hozta délen! / Benvenuti al Sud
olasz-német vígjáték, 2010, 101 perc
olasz nyelven, magyar felirattal
rendező: Luca Miniero

2020. április 20., 18:30
Kezek a város felett / Le mani sulla citta
olasz-francia játékfilm, 1963, 105 perc
olasz nyelven, magyar felirattal
rendező: Francesco Rosi

2020. május 04., 18:30
Marianna Ucrìa
olasz-francia-portugál játékfilm, 1997, 108 perc
olasz nyelven, magyar felirattal
rendező: Roberto Faenza

2020. május 18., 18:30
A Sanità negyed polgármestere / Il Sindaco del Rione Sanità
olasz krimi, 2019, 115 perc
olasz nyelven, magyar felirattal
rendező: Mario Martone

2020. június 8., 18:30
Vénasszonyok nyara / Pranzo di Ferragosto
olasz vígjáték, 2008, 75 perc
olasz nyelven, magyar felirattal
rendező: Gianni Di Gregorio

A műsorváltozás jogát fenntartjuk.

Hírlevél feliratkozás

Met 2024-25

Royal Ballet 2024/25

Exhibition On Screen - 2023

Az Ismeretlen Uránia - kötet

 

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató

 
Kép elforgatása balra 90 fokkalElőzőSlideshow elindításaKövetkezőKép elforgatása jobbra 90 fokkal
loading
Ablak bezárása
Slideshow megállításaSlideshow elindítása