< VISSZA

NT Live - Tony Kushner: Angyalok Amerikában 2. rész


Színházi előadások mozivásznon, a londoni National Theatre előadása 2 szünettel, 270 perc, 2017
angol nyelven, magyar felirattal

Időpontok:

Rendező: Marianne Elliott

Angyalok Amerikában
2. rész: Peresztrojka

A peresztrojka Közép-Kelet-Európában az 1985-ben elkezdett, Mihail Gorbacsov nevéhez fűződő szovjet gazdasági-társadalmi átalakítást jelenti. Tony Kushner világhírű műve, az Angyalok Amerikában második része, a Peresztrojka is ebben az időszakban játszódik, ám az Egyesült Államokban, az akkori elnök, Ronald Reagan által  követett neokonzervatív gazdaság- és társadalompolitikai környezetben.
Jóllehet a Közeleg az idő folytatása, önállóan is megálló dráma az ugyancsak Pulitzer- és Tony-díjas Peresztrojka, miként azt a londoni Nemzeti Színház előadásai is bizonyítják. Már a Los Angeles-i ősbemutató után egy évvel, 1993. november 20-án színre vitték ezt a darabot is, s  ahogy az első részt, ezt is Declan Donnellan rendezésében.
Most, 2017-ben – mint annak idején is – mindkét rész látható a londoni Nemzeti Színházban (és az Uránia moziban), ezúttal   az Marianne Elliott rendezésében, akinek édesapja színházi rendező, édesanyja színésznő volt, gyerekként tehát – miként egy interjúban elmondta – utálta a színházat mint  szakmát. És bár az egyetemen mégis drámát tanult, csak édesapja halála után tíz évvel kezdett el rendezni. Azóta Olivier- és Tony-díjas lett.  
Ez a 2017-es Peresztrojka nemcsak az eltelt majd’ 25 év s a rendező személye miatt más, mint az 1993-as. Tony Kushner munkamódszeréhez hozzátartozik a változtatás, a bemutatók tapasztalatainak felhasználása. A Peresztrojka először felolvasó-színházi formában került közönség elé (nálunk sem ritka egy-egy dráma ilyetén „kipróbálása”), s csak ezt követően mutatta be a Mark Taper Forum 1992-ben, de még az 1995-ben nyomtatásban megjelent, véglegesnek tekintett  szöveget is módosította 2010-ben a szerző, a virginiai Signature Theatre előadásának próbáin.
A magyar közönség önálló előadásban nem találkozhatott még a Peresztrojkával, a budapesti Nemzeti Színház 2011-es, Andrei Şerban rendezte bemutatója ugyanis a szerző engedélyével Angyalok Amerikában címen a világon először egybe gyúrva, egy estébe sűrítve játszotta a két részt.

Ezt az előadást felvételről vetítjük.
Az előadás kettő 15 perces szünetet tartalmaz

Szereplők:

Stuart Angell - Angel Shadow
Susan Brown - Hannah Pitt
Laura Caldow - Angel Shadow
Andrew Garfield - Prior Walter
Denise Gough - Harper Pitt
Claire Lambert - Angel Shadow
Nathan Lane - Roy Cohn
Amanda Lawrence - The Angel
James McArdle - Louis Ironson
Becky Namgauds - Angel Shadow
Nathan Stewart-Jarrett - Belize
Joseph Pitt - Russell Tovey
Stan West - Angel Shadow
Lewis Wilkins - Angel Shadow

A feliratokat Upor László fordítása alapján Bodon Györgyi készítette.

Jegyinformációk

Belépőjegy: 3600 Ft

Diák, nyugdíjas és pedagógus kedvezmény: 3200 Ft

Kedvezményes jegyár azoknak a vásárlóinknak, akik egyszerre váltják meg az Angyalok Amerikában 1. és 2. részére a jegyüket: 5500 Ft (azaz 2750 Ft/ea)

Jegyek kaphatók az Uránia jegypénztárában, online felületén, valamint az Interticket és a Jegymester hálózatában.
Kérjük, vegyék figyelembe, hogy a kedvezmény érvényesítésére csak a pénztárban történő jegyváltáskor van lehetőség. A kedvezményekre a jogosultságot a pénztárnál kérjük igazolni.

Bemutató dátuma: 2018.06.16.

Forgalmazó: Cikanek Management

Hírlevél feliratkozás

Met 2024-25

Royal Ballet 2024/25

Exhibition On Screen - 2023

Az Ismeretlen Uránia - kötet

Uránia kávézó

Uránia Aranykönyv

MMA

Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató

 
Kép elforgatása balra 90 fokkalElőzőSlideshow elindításaKövetkezőKép elforgatása jobbra 90 fokkal
loading
Ablak bezárása
Slideshow megállításaSlideshow elindítása