< VISSZA

Kafarnaum - A remény útja

Capharnaüm
Libanoni film, 121 perc, 2018
Arab nyelven, magyar felirattal

Időpontok:

Rendező: Nadine Labaki

Forgatókönyv: Nadine Labaki, Jihad Hojeily, Michelle Keserwany
Zene: Khaled Mouzanar
Operatőr: Christopher Aoun
Szereplők: Zain Al Rafeea, Yordanos Shiferaw, Haita 'Cedra' Izzam, Kawsar Al Haddad, Fadi Yousef, Nadine Labaki

Nadine Labaki megindító filmje a 2019-es év egyik Oscar-esélyese volt a legjobb idegennyelvű alkotások kategóriájában, Cannes-ban 2018-ban pedig megkapta a zsűri díját, a közönség negyed órás álló ovációval fogadta a bemutatóján. A Kafarnaum főhőse a 12 éves libanoni kisfiú, Zain, aki bepereli a szüleit, amiért életet adtak neki. Azt gondolja, hogy apja és anyja nem alkalmasak szülőknek, felelőtlenül vállalnak gyerekeket: azt kéri a bíróságtól, hogy az ítélet ezt mondja ki, s ne lehessen több gyerekük. A tárgyaláson megelevenedik egy olyan kisfiú élete, aki  eddigi, rövid élete alatt több bölcsességre tett szert és több szeretetet adott, mint mások öregkorukig. Vallomásaiból követhetjük, miként szökött el otthonról, amikor nővérét szülei hozzáadták az egyik helyi bolttulajdonoshoz. Tanúi lehetünk, hogyan ismerkedett meg Rahillel, az etióp illegális bevándorlónővel, aki még Zainnál is rosszabb körülmények között él. Zain úgy dönt, hogy Rahillel marad, és vigyáz annak kisbabájára, amíg a nő dolgozik. De nehéz sorsa vajon felhatalmazhatja őt, hogy a szülein számon kérje, amiérta világra hozták őt?

Forgalmazó: Mozinet

»Jún. 21. – Szombat«
JegyvásárlásJegyrendelés10:00     Díszterem

Háború a nemzet ellen - Az elrabolt nemzeti vagyon I-II.

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Csortos terem

Véletlenül írtam egy könyvet (12)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Törőcsik Mari terem

A legbelsőbb Ázsia - Magyarok nyomában Mongolországban (12)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Fábri terem

Pásztorok (12)

JegyvásárlásJegyrendelés13:00     Törőcsik Mari terem

És mi van Tomival? (16)

JegyvásárlásJegyrendelés13:30     Csortos terem

A brutalista (18)

JegyvásárlásJegyrendelés13:30     Fábri terem

Ma este gyilkolunk (12)

JegyvásárlásJegyrendelés14:15     Díszterem

Grand Tour (16)

JegyvásárlásJegyrendelés15:00     Törőcsik Mari terem

Miénk lesz a holnap (16)

JegyvásárlásJegyrendelés15:30     Fábri terem

Barbárok a szomszédban (12)

JegyvásárlásJegyrendelés17:00     Díszterem

Andrea Bocelli 30: The Celebration (6)

JegyvásárlásJegyrendelés17:30     Csortos terem

Jó reggelt, búbánat! (16)

JegyvásárlásJegyrendelés17:30     Fábri terem

A hajfonat (12)

JegyvásárlásJegyrendelés17:45     Törőcsik Mari terem

Hogyan tudnék élni nélküled? (12)

JegyvásárlásJegyrendelés19:30     Díszterem

Drágakövek (16)

JegyvásárlásJegyrendelés19:45     Törőcsik Mari terem

Köln 75 (16)

JegyvásárlásJegyrendelés20:00     Fábri terem

Futni mentem (12)

JegyvásárlásJegyrendelés20:00     Csortos terem

A föníciai séma (16)

Hírlevél feliratkozás

Royal Ballet 2024/25

Exhibition On Screen - 2023

Az Ismeretlen Uránia - kötet

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Premierek
Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató

 
Kép elforgatása balra 90 fokkalElőzőSlideshow elindításaKövetkezőKép elforgatása jobbra 90 fokkal
loading
Ablak bezárása
Slideshow megállításaSlideshow elindítása